Megtekintve: 175 alkalommal
Évszakok
Rémületében reccsen a nádas,
tél szele vágta fel járatait,
lengeti, húzza, tolja a partig,
mért ütemét ladikon üti ki.
Torlata bennem akadva rekedt,
februári szívben hibernált táj,
bennem is uszadék tömörítve
gondolatonként járatot vág.
Úsztam a tó acél lemezén,
fehér pára emelt, alattam víz,
eszelős nem titkolható kötelesség,
nyarat ismételtet megint.
Horizontba harapnak a récék,
metszik az égen a mályvapirosba
merített estét, magukat nem lelik.
Én is hajó voltam ma is.
Burai Katalin
7