Háló

Megtekintve: 24 alkalommal

Évszakok


Rémületében reccsen a nádas,
tél szele vágta fel járatait,
lengeti, húzza, tolja a partig,
mért ütemét ladikon üti ki.

Torlata bennem akadva rekedt,
februári szívben hibernált táj,
bennem is uszadék tömörítve
gondolatonként járatot vág.

Úsztam a tó acél lemezén,
fehér pára emelt, alattam víz,
eszelős nem titkolható kötelesség,
nyarat ismételtet megint.

Horizontba harapnak a récék,
metszik az égen a mályvapirosba
merített estét, magukat nem lelik.
Én is hajó voltam ma is.

Vélemény, hozzászólás?