Háló

Megtekintve: 24 alkalommal

Elbocsátó rút üzenet

Lehet, hogy immár utoljára
veszem észre rajtad a
mosoly patakjait.
A mederben a köveket –
szíved köré nőttek lassan,
vagy az én télöltött mondataim
vonták jégbe (benned) sosemvolt hitemet.

Az eget fákra cseréltem.
A kenyérhéjat késre.
Nem érint komor szemöldökíved végre.
Hiába rohannak homlokod lankáin lila fellegek,
a dimbes-dombos szürke táj
elfelejt mindenestől,
oly méltatlan veled.

Te nem voltál enyém.
Én sem a tied.

Az a néhány őszinte
szépvolt-könnycsepp
bőrt érlelt nyúzott izmaimra.
Más istent,
új tenyereket.

Vélemény, hozzászólás?