Kör
A templom mögött lépdelek. Térdig ér a csalán, a szoknyám is. Forrón süt a Nap, a torony megnyúlt árnyékában is gyöngyözik homlokom. Tőled jövök kanyargós utakon, fonott kerítések takarásában. Meghalt Mári néni, mondtad, amikor elbúcsúztunk. Harmadik ház a bikaistállótól, tudod, az a kis kontyos, görbe hátú vénasszony. Tudom. Menj templomba, vagy legalább ne a csalánosban karistolj! Figyelsz rám? Figyelek. Belenéztem a kútba ma reggel, és a te arcodat láttam tükröződni. Beledobtam kendőmet a vízbe, de nem vártam meg, hogy elsüllyedjen. Nem siettem, a bikaistállónál megálltam, mert megláttalak Mári néni udvarában. Az ablaknál álltál, és az üveg vak sötétjét figyelted hosszú percekig, majd lassan beakasztottad a zsalu apró fekete kampóit. A bezárt ajtó kulcsát zsebedbe rejtetted. Sietősek voltak lépteid. Amikor beléptem kapudon, már fejsze volt kezedben, s nem raktad le akkor sem, amikor átöleltél. Szeretlek, gondoltam. Asztalodon gyertya csonkja mutatta, az éjjel keveset aludtál. Szemembe néztél tekintetedben valami meghatározhatatlan mélységű figyelemmel. Karodat elindította az óhajtott mozdulat széles mosolyt csalva arcodra. De akkor kiesett a kulcs a zsebedből, és te összerándultál. Kisiettél, és soká jöttél vissza, akkor is csak annyit mondtál, menned kell, mert meghalt Mári néni.