Az irodalom működési módjai az internetes irodalmi portálokon
Köznapi jelenség, hogy az emberek – mi magunk – szeretünk történeteket mondani, elmesélni, olykor még alkotni is szoktunk. Már a kisgyermeket is arra sarkalljuk, hogy mesélje el a mamának, milyen pillangót látott, az értelmesebb szülő időt szán arra, hogy meséket olvasson a gyermekkel, szerencsés esetben pedig a gyermek maga is szívesen fordul majd a mesekönyvek varázslatos világa felé. Általános iskolában megpróbáljuk a tanulókat az irodalmi szövegek által is nevelni, olvasóvá, jószerivel jó olvasóvá tenni. Ha ez a folyamat sikeres (esetleg részben sikeres), megkapjuk azt az embert, aki kedvvel vesz kezébe könyvet, nem okoz gondot számára funkcionális vagy esztétikai értéket mutató szövegek olvasása, értelmezése. Kevesebb olyan ember van, de szerencsére létezik ilyen, aki indíttatást érez arra, hogy önmaga is alkosson, létrehozzon szövegeket. (E helyen szándékosan nem használom az irodalom kifejezést.)
Ha valaki körülnéz az interneten, szép számmal talál olyan oldalakat, amelyek változó minőségben, mennyiségben, azonban hasonló működési mechanizmussal közzétesznek verseket, prózai műveket. Az ilyen oldalak felülmúlhatatlan érdeme, hogy az olvasni és írni szerető embereknek felületet jelentenek, publikálási, visszacsatolási lehetőséget adnak. Az irodalmi műveket közzétevő amatőr oldalak rengeteg kulturális és szociális hozzáadott értékének bemutatására, azok működésének és sajátosságainak elemzésére jelen írásban nem vállalkozhatok, de ez a téma is rendkívül érdekes lenne.
Az viszont ennek az írásnak a problémafelvetése, hogy azok az szöveg-megnyilvánulások, amelyek megjelennek szélesebb közönség előtt az interneten, hogyan válnak részévé a magyar nyelvű irodalomnak. Hogy erre a kérdésre választ kapjunk, néhány fogalmat tisztázni kell. Egyáltalán mi az irodalom? Mi nem az? Követelhető-e egy úgymond laikus tollforgatótól „magasirodalmi” minőség? Ha igen, mi a kritériumrendszer alapja, ami segít eligazodni a töméntelen mennyiségű írás között? Ez a tanulmány megpróbálja bevezetni az olvasót ebbe a kevésbé elemzett, de érdekes világba. Nyilvánvaló célja, hogy segítse a Háló oldalon publikáló szerzőket abban, hogy eldöntsék, hogyan tekintsenek a saját és mások műveire.
Mi az irodalom?
Kézenfekvő kérdés, ha esztétikai céllal létrehozott művekről beszélünk, hogy meghatározzuk, mi az irodalom. Ha arra gondolunk, hogy „minden, ami le van írva”, nem járunk messze a valóságtól. Valóban lehetséges az irodalomnak egy ilyen értelmezése, eszerint irodalom a telefonkönyv is, meg Petőfi versei is. De akkor mi a helyzet azokkal a versekkel, amelyeket csak később, jóval az ajkakon való megszületésük után jegyeztek le, vagy azon népek meséivel, történeteivel, amelyeknek írásbeliségük sincs? Hiszen az irodalom eredete orális, gondoljunk csak az antik eposzok születésére évszázadokkal, évezredekkel a mi korunk előtt, vagy éppen a népköltészetre. Ha mégis szeretnénk rendet tenni az irodalom fogalma kapcsán, kézenfekvő egy definíciót használni. Az irodalom (mely a latin Litterae szóból ered) az írott művek művészeti alkotása, (szépirodalom) tágabb értelemben véve írott művek, szövegek összessége. Ez valóban egy szűkebb keresztmetszet, nem teljesen tudományos igényű, de ez az a működési mód, ahogyan az irodalmi oldalakon – itt, a Háló oldalán is – értelmezzük és hivatkozunk rá.
Mi nem irodalom?
Fentiek alapján még mindig él a kérdés, hogy akkor mi nem tartozik a szépirodalom körébe, s mint ilyen, irodalmon kívülinek, bizonyos értelemben értéktelennek nyilvánítható? (Az értéktelenség természetesen viszonylagos jelző, semmiképpen sem értéktelen egy leírt szöveg, ha bármilyen emocionális, gyakorlatias vagy terápiás stb. funkcióval rendelkezik. Az értéktelenséget mint fogalmat az oldalra beküldött szövegek szépirodalmi minőségével kapcsolatban használom.)
Nem egy eset van a magyar- és a világirodalomban, amikor egy lenézett, úgymond irodalmon kívüli forma megveti a lábát, részleteiben vagy önállóan aktív irodalomalkotóvá válik. Viccek, receptek lettek már értékes művek alapjai, alkotói, pedig ezekről önmagukban nem gondolkodnánk esztétikai szemüveget feltéve. Ez azt is mutatja, hogy nem lehet első látásra eldönteni egy szövegről, hogy micsoda is az valójában, arról nem is beszélve, hogy egyes szövegjellegzetességekről csak az idő fogja megmutatni, hogy mennyit érnek valójában.
A gyakorlati tapasztalat azonban mégis megmutat egy viszonylagos keretrendszert, amihez az amatőr oldalak szerkesztői, felelősei nyúlnak. A dolgozat további részében ezekről ejtek szót.
Fikcionalitás és intertextualitás
Az irodalomban végtelen számú lehetséges világ létrehozható, éppen ezért lehet jó arra, hogy „élni segítsen”. Ennek a gondolatnak nem lehet eléggé hangsúlyozni a pedagógiai jelentőségét, szükségességét össztársadalmi vagy egyéb kulturális kérdésekben.
A „fikció” vagy „fikcionalitás” kategóriája irodalmi szövegek viszonylatában azt az irodalomtudományi vizsgálatokban régóta sokat vitatott problémát takarja, hogy mire vonatkoznak az irodalmi szövegek, mi a kapcsolata az irodalmi műnek a valósággal, a való világgal, vagyis mi az irodalmi szövegekben megfogalmazott kijelentések igazságértéke, ill. hogy egyáltalán van-e igazságértékük. A fikció, a fikcionalitás az irodalmi szövegek alapvető jegye. Hogy ez köznapi értelemben, jelen oldalon mit jelent, az a következőképpen foglalható össze: egy irodalmi szöveg kérdéseket tesz fel a világról, és azokra a maga módján válaszol. Nem lehetséges, hogy egy szöveg pontos leképeződése legyen egy aktuális történésnek, helyzetnek. Az irodalom nem a „van”-t ábrázolja, hanem a „lehet”-et. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy írás, amely beszámol egy valóságos történésről, nem irodalom, hanem azt, hogy egy pusztán szépnek vagy értelmesnek mondott szöveg tetten érhető művészeti funkciók nélkül nem az. A fikcionalitás kérdése jelenleg is parázs viták terepe az irodalomelméletben, és én csak arra vállalkoztam, hogy jelen oldal irodalom-felfogásának szemszögéből értelmezzem.
Rendszeresen előkerül az oldalon (ezen és más hasonló jellegű oldalon) folytatott diskurzusokban az intertextualitás kérdése. Régóta tudjuk, hogy az irodalmi szövegek nem önmagukban léteznek, hanem kapcsolatba lépnek egymással korra, szerzőre, értelmezéstörténetekre immunisan. Bár belső összefüggésrendszerük részben lezárt egésszé teszi őket, mégsem zárt rendszerek, mert kapcsolódnak más, velük egyidőben ill. történetileg létező szövegekhez, valamint a kultúra nem irodalmi részrendszereihez is. Ezeket a szövegeket összefűző kapcsolódásokat különböző elnevezésekkel illették (pl. idézet, utalás, adaptáció, irónia, paródia, utánzás, plágium stb.). A posztmodern irodalomban az intertextualitás már alapvető hivatkozási alap, értelmezési lehetőség egyben.
Gérard Genette Transztextualitás c. műve alapján minden olyan szöveg-megnyilvánulás értelmezhető, amelyben azt tapasztaljuk, hogy két szöveg kapcsolatba lép egymással. Az írás kereteit szétfeszítené Genette mindenre kiterjedő rendszerét bemutatni, azt mindenkinek tanulmányozásra ajánlom. Genette elemzéseiben a transztextualitás öt különböző jelenségosztályt ölel fel, a legfontosabb talán, az intertextualitás, azokat az eseteket jelöli, amikor egy szöveg ténylegesen jelen van egy másikban, ide tartozik Genette szerint az idézet, a plágium és az utalás; de lehetne beszélni a parafrázisokról, a paródiáról, jegyzetekről, illusztrációkról, egy műről szóló tanulmányról, a mű konvenciókhoz való viszonyáról, és még sorolhatnánk.
Ezt az értelmezési hálót alapul véve tehát az intertextualitás jelenléte nemhogy értékteleníti az irodalmat, hanem éppen alapvető jellegzetessége annak. Az oldalon megjelent művek esetében ez azt jelenti, hogy a nyilvánvaló másoláson kívül az utalások, parafrázisok, átköltések, jelölt és jelöletlen idézetek stb. egy műben alapvető irodalmi jellegzetességek. Természetesen az mindenképpen etikátlan, káros és bizonyos esetekben jogszabályokba ütköző, hogy egy szerző jobb híján másol valaki mást, és aztán a szerzett tollal ékeskedik. Biztos, hogy az oldal szerkesztői világosan fogják érzékelni a plágium jelenlétét, és az érintett művet azonnal elutasítják figyelmeztetés kíséretében, és ez ugyanígy működik minden magára valamit is adó művészeti oldal esetében.
Műnemek és műfajok
A műnemekbe, műfajokba sorolás történetileg és szisztematikusan is igen heterogén jegyek alapján történik, s a műfajelméleti viták is kiemelik e jegyek vitathatóságát, nehezen körülhatárolhatóságát, az irodalmi szövegekkel való tudományos foglalkozás viszont megköveteli valamifajta rendszerezés, ill. rendszerező elvek alkalmazását. Kézen fekvő tehát, hogy a Háló is követ egy nem teljesen átjárhatatlan, de látható szabályozási struktúrát műfajelméleti kérdésben. Ez nem azonos azokkal a kategóriákkal, amelyekből a beküldő választhat, amikor elhelyezni kívánja a művét az oldalon, hanem a szerkesztői döntésekben mutatkozik meg.
Arisztotelész óta él az irodalom felosztása a három alapvető pillérre, melyek a líra, az epika és a dráma műnemei. Lírai műfajként gondolunk általában a versekre (himnusz, dal, óda, elégia stb.), melyeknek alapvető jellegzetessége valamilyen érzelmi átéltség, legtöbbször verses formájúak, és egyébként a beküldések nagy többségét adják. Az epika műneméhez soroljuk a prózai alkotásokat, amelyeknek lényege az elbeszélés, történetek közlése (novella, mese, regény stb.), és a drámai műnemhez tartoznak az alapvetően színházi előadásra szánt művek, mint a színmű, tragédia, komédia stb. Természetesen határ- és átmeneti műfajok, úttörő próbálkozások kívánatos módon mindig is léteztek, és most is jelen vannak az irodalomban, mint ahogy ezen az oldalon is.
Amikor valamit irodalomként, vagy irodalmi értékűként határozunk meg, a kérdéses mű kapcsán felmerült műfajelméleti kérdések is számítanak. Hiszen például versre hasonlító, sorokba tördelt szövegek nem feltétlenül versek, mint ahogyan a prózai formában megjelenő, lüktető sorok éppen azok. Konkrét műfaji kérdésekkel, definíciókkal egy másik tanulmányban foglalkozunk részletesebben.
Nyelvhelyesség és nyelvi rétegek
A nyelvhelyesség előíró jellegű fogalom: olyan társadalmi konvenció, amely megszabja egyes nyelvi formák elfogadottságát vagy elutasítását, illetve a nyelv bizonyos (irodalmi) változatát emeli ki követendőként. Azt lehetne mondani, hogy ez alapján csakis az számít irodalmi műnek, amely ennek a konvenciónak, szabályrendszernek megfelel. Ám ha ez így lenne, nem számolnánk az irodalom természetes működésmódjával. Milyen lenne egy novella Mikszáth Kálmántól, ha az író nem emeli be az ábrázolt népcsoport élőnyelvének jellegzetességeit? Hogyan lehetne átélhető szövegvilágot teremteni (lásd fikcionalitás), ha csakis a nyelvművelő szempontú, merev, hagyományokra épülő szövegvilágot fogadjuk el? Másképpen is feltehetjük a kérdést: megjelenhet-e egy irodalmi műben köznapi, trágár, hivatalos, publicisztikai stb. stílus? Megjelenhet-e egy irodalmi műben nyelvhelyességi, grammatikai hiba, következetlenség? Ezekre a kérdésekre nem nehéz válaszolni, csupán a megfelelő nézőpontot kell megkeresni.
A szépirodalmi stílus mint stílusréteg pontosan azt tudja, amit a többi stílusréteg nem, azaz az összes réteget egyesíteni önmagában. Így az ábrázolt, létrehozott világ hitelessége, annak átélhetősége, érthetősége, érezhetősége nem képzelhető el a stílusrétegek hatékony alkalmazása nélkül. Minél szélesebben merít egy mű az elérhető nyelvi jellegzetességekből, annál összetettebb jelentést hozhat létre. Ebbe a merítésbe a szleng, az argó, a chat nyelvezete beletartozik, és csak akkor kirívó a jelenlétük, ha önmagukban, érthető funkció nélkül jelennek meg. Ugyanez igaz lehet a nyelvhelyességi hibákra is. Ha egy prózát alkotó szerző egy dialógusban a megidézett szereplő beszédét közli, éppen az lenne helytelen, ha valamilyen idegen szocio- vagy dialektust adna a szájába. Jól elhelyezve egy trágárnak mondott kifejezés is katartikus hatást tud elérni. Másrészt az irodalom pont attól, hogy képes bármiről kérdezni, bármiről közölni, egyszersmind stílusrétegek felettivé is válik.
Bizonyára, mint ahogyan egy finom ételt élvezhetetlenné és felismerhetetlenné tesz, ha kihagyunk belőle fontos alapanyagokat, úgy teszi a helyesírási, nyelvhelyességi hiba élvezhetetlenné az irodalmi művet. Alapvető nyelvi igényesség kérdése, hogy nyilvánvaló funkció nélkül nem ejtünk hibát egy vers vagy próza szövegében. Figyelemelterelő, bosszantó és destruktív jelenség, ha egy művet értelmezésre alkalmatlanul bocsátunk közre. Éppen ezért annak felmérése közben, hogy egy adott mű képvisel-e irodalmi értéket, alapvető fontosságú a nyelvhelyesség kérdése (a szándékos, jelentéssel bíró hibákon kívül, amelyek már nem nyelvhelyességi vizsgálat tárgyát képezik).
Mint a bevezetőben említettem, az ember alapvetően történetmondó lény. Az elmondott (leírt) szövegtettek abban az esetben kapcsolódnak az irodalmi hálóba, ha rendelkeznek a közlési szándékon túl valamilyen esztétikai funkcióval, kapcsolatba hozhatóak az általánosan elfogadott, úgymond kanonizált irodalmi hagyománnyal, megfelelnek bizonyos prózaesztétikai, verstani szabályoknak, felismerhetően kérdeznek és mondanak valamit a világról, vagy annak valamilyen jelenségéről.
A tanulmány nyilvánvaló végkövetkeztetése, hogy az amatőr művészeti oldalakon publikált versek, prózai művek stb. kérdés nélkül a magyar nyelvű irodalom részei. Éppen ez a végkövetkeztetés ró nagy felelősséget azokra, akik műveket küldenek be, és azokra, akik e műveket megjelenni engedik.
Az ebben a tanulmányban a teljesség igénye nélkül végiggondolt témakörök arra alkalmasak, hogy további kérdéseket hozzanak létre mindazokban, akik írásra adták a fejüket. A kérdések végiggondolása része annak a csodálatos, egyedi folyamatnak, amelyet alkotásnak nevezünk, s amelynek célja és egyben végeredménye nem más, mint maga az irodalom.
Felhasznált és ajánlott irodalom
Bölcsész Konzorcium: Irodalom, irodalomtudomány, irodalmi szövegelemzés – http://mek.oszk.hu/05400/05477/05477.pdf
Sőtér István szerk.: A magyar irodalom története – http://mek.oszk.hu/02200/02228/html/
Genette transztextualitás-típusai – https://hipertextblog2009.wordpress.com/2009/11/20/genette-transztextualitas-tipusai/
Pethőné Nagy Csilla: Módszertani kézikönyv – http://ofi.hu/sites/default/files/attachments/modszertani_kezikonyv_001-372.pdf
Fazekas Enciklopédia: http://enciklopedia.fazekas.hu/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Irodalom